
Már az ősi kultúrákban is ismerték és alkalmazták a mágnes gyógyító erejét. Gyakran használták amulett formájában rontás ellen, valamint a szépség és fiatalság megőrzésére, de szembetegségeket és székrekedést is gyógyítottak vele.
A Föld mágneses ereje Köztudott, hogy a Föld egy óriási mágnesnek tekinthető, melynek északi és déli sarka - a két pólusa - között vándorol a mágneses energia. Az idők folyamán azonban ezek a pólusok többször helyet változtattak, és mindannyiszor csökkent a Föld mágneses ereje. Egy japán kutató, Kawai szerint az utóbbi 500 évben csaknem 50%-os volt a csökkenés. Egyesek ezzel a folyamattal magyarázzák bizonyos szárazföldi és tengeri élőlények pusztulását, mások pedig állítják, hogy minden élő szervezetre ártalmas az energiaszint csökkenése, sőt számos új betegség megjelenésének és terjedésének az okozója.
Ráadásul napjaink vasbeton- és acélkolosszusai is gátolják a Föld mágneses erejének áramlását, továbbá a vonatok, repülőgépek tömkelege szinte teljesen megfosztja az embert az egészség számára fontos mágneses hatásoktól.
Ennek tudható be, hogy napjainkban oly gyakori tünet a nyakmerevség, a hát- és mellkasi fájdalom, a lumbágó, a fejfájás, az álmatlanság, a székrekedés és a krónikus fáradtság.
![]()
A mágneses erő gyógyító hatásáról elsőként Arisztotelész (kr.e. 3.sz.) számolt be, a tudósokat azonban napjainkban is élénken foglakoztatja ez a kérdés. Kanadában végzett kísérletek során bebizonyosodott, hogy a mágneses kezelésnek alávetett vetőmagok sokkal gyorsabban kelnek ki, és a belőlük kikelt növények dinamikusabban fejlődnek, mint azok, amelyeket nem kezeltek. Japánban széles körű kutatást folytattak a mágneses tér emberi szervezetre gyakorolt hatásával, vagyis a gyógyító mechanizmussal kapcsolatban.
Kiderült, hogy a gyengén pulzáló mágneses mező alkalmazásával az említett "civilizációs" betegségek sikeresen kezelhetők, hiszen itt főként a mágneses mező hiányából, és ebből következően a tökéletlen anyagcseréből fakadó problémákról van szó. A sejtek anyag- és energiacseréje ioncsere révén, a sejtmembrán pozitív és negatív polaritásának váltása következtében megy végbe. A stressz, a mozgáshiány, a nem megfelelő táplálkozás, a Föld mágneses erejének jelentős lecsökkenése, a sok káros környezeti hatás (vasbeton építmények, elektroszmog) megzavarja az optimális feltételeket, s így a sejtenergia és a vitalitás hiánya lép fel, ami különféle betegségekhez vezethet.
![]()
A regenerációs folyamatok beindításával a legkülönfélébb betegségeknél érhető el teljes vagy részleges gyógyulás: traumák, vérkeringési panaszok, vérellátási zavarok, migrén, idegrendszeri betegségek, mozgásszervi megbetegedések (csontritkulás, reumatikus panaszok, kopások, porckorongsérv stb.), nőgyógyászati, emésztőszervi és szexuális panaszok, anyagcserezavarok, nehezen gyógyuló sebek.
A tudósok a modern biofizikai kutatást ötvözték a számítógépes technikával, s alkották meg a pulzáló mágneses mezőkkel gyógyító készüléket. Mivel minden sejtünknek - a szívsejteknek éppúgy, mint a tüdő sejtjeinek - megvan a maga elektromágneses rezgéstartománya, így más frekvenciájú mágneses mezővel lehet "megszólítani" az egyes szerveket alkotó sejteket.
A pulzálómágnes-terápiában a 0,3 Hz és a 300 Hz közötti frekvenciatartományban testazonos bioelektromos jel küldésével a teljes test 8 perces kezelése után 8 órai időtartamra biztosítva van az összes sejtünk tökéletes anyagcseréje. Lokális kezelésnél, melyre a teljes test kezelése után kerül sor, a fájdalmas, elégtelen működésű testrészekre hatunk. Ebben az esetben a készülék fájdalomcsillapító, vérellátást javító, porc- és csontsejteket stimuláló gyulladáscsökkentő hatását hasznosítjuk.
A pulzálómágnes-terápia kúraszerűen és permanensen egyaránt igénybe vehető akár egészségünk megőrzése, a civilizációs betegségek elkerülése érdekében, akár akut vagy krónikus problémák kezelésében. Kivételt jelentenek azok az esetek, amikor a páciens epilepsziás, pacemakert visel vagy terhes.
Egyébként a készüléknek káros mellékhatása nincs, idősek éppúgy használhatják, mint gyermekek.
![]()
A pulzáló mágneses mezőnek a szervezetre gyakorolt legfontosabb hatásai a következők:
![]()
A pulzáló mágnesterápia főbb alkalmazási területei a következők:
![]()
Ennek a betegségcsoportnak a kezelését külön ki kell emelni annak fontossága miatt, ugyanis - mint tudjuk - a világon minden második ember szív- és érrendszeri traumában hal meg, míg minden harmadik szívkoszorúér-megbetegedésben.
A legsúlyosabb rizikófaktorok, melyeket nem lehet elégszer hangsúlyozni: a dohányzás, a túl bőséges étkezések, a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a stressz, a szívkoszorúér-szűkület.
Hogyan előzhetjük meg az infarktust, az érelmeszesedést, az embóliát, az agyvérzést, illetve mit tehetünk, ha ezek a betegségek, traumák már elértek bennünket?
A betegségek megelőzésében segíthet a tudatos táplálkozás, a rendszeres kondicionálás, de ebben a rohanó világunkban egyre kevesebb figyelmet és energiát fordítunk erre. A mágneses rezonancia elvén alapuló készülék használata természetesen nem helyettesíti az egészséges életmódot, azonban megfelelően alkalmazva kiegészíti azt, illetve a bekövetkezett baj esetén a gyógyítás hatékony eszköze lehet. A készüléket a tudósok a mai kor embere számára fejlesztették ki.
Egészségünk megóvása érdekében a pulzáló mágnesterápia rendszeres használat esetén:
Rendszeres, naponta kétszeri alkalmazással elkerülhetők a napjainkban oly sok ember halálát vagy munkaképesség-vesztését okozó keringési betegségek, melyeknek hátterében a tartós stressz, a mozgásszegény életmód, az ésszerűtlen táplálkozás, valamint azon környezeti hatások állnak, melyek a szerveinket felépítő sejtek energiaszintjét károsan befolyásolják.
A pulzálómágnes-terápia a sejtanyagcserét javító hatása révén komoly prevenciós és rehabilitációs lehetőségeket rejt magában a keringési rendszer problémái és a vérellátási zavarok kezelésében.
A kezelhető betegségcsoportok a leggyakoribb együttes előfordulás szerint a következőképpen taglalhatók:
Az ellenőrző vizsgálatok tanúsága szerint már egy 8 perces magnetoterápiás kezelés is kedvezően befolyásolja a szívritmust, a vérnyomást, a vér átfolyási sebességét és viszkozitását, valamint a légzéstérfogatot.
A kezelés egyéb kedvező hatásai között kell megemlíteni, hogy a feljavított vérellátás következtében megnő a gyógyszerek hatásfoka, tágulnak a vérerek.
A vér által szállított oxigén mennyisége még válogatott szintű sportolóknál is 20%-kal nő a kezelést követő 8 órában!
A pulzáló mágnesterápia eredményesen használható traumák utáni rahabilitációban, illetve egyes tartós betegségek kezelésében:
Több száz külföldi tanulmány, valamint hazai orvosaink, természetgyógyászaink tapasztalatai azt mutatják, hogy a 180/110 Hgmm-es vérnyomást már egy hónapon keresztül történő, legalább heti 3 alkalomból álló kezeléssorozattal 140/90 Hgmm-re sikerült levinni. A hatásmechanizmus a következő: a kezeléssorozat hatására az erekben megnő az átfolyási sebesség, ezáltal csökken a vérnyomás. Természetesen a genetikailag öröklött, illetve a vese megbetegedésével együtt járó hipertónia kezelése komplexebb folyamat.
Különösen jó eredménnyel kezelhetők a perifériás keringési zavarokban szenvedő egyének, a cukorbetegek, az érszűkületben szenvedők. Náluk a feljavult vérellátás már rövid időn belül érezhető. Komplikációmentessé több hónapos kezelés után válhat a betegségük. A szív és az agy keringészavarai utáni regenerálódásban is jó eredményeket értek el ezzel a terápiával.
![]()
Kedves Látogatónk!
Ha ez a téma mélyebben érdekli, regiszt-ráljon Magneter-klubunkba. Rendszeresen tájékoztatjuk a legfrissebb eredményekről.
A regisztráltaknak most postán elküldjük a
Hogy régi klubtagjaink se essenek el ettől a lehetőségtől, számukra is biztosítjuk a klubkártya igénylés lehetőségét.
Legyen mindig egészséges!
Magneter Vitalbalancer Csapat
A kockázatokról olvassa el a kezelési útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
Életvirág Ház
1143 Budapest, Hungária krt. 69.
Ügyfélszolgálat: +36-20-777-1165
Lemezrendelés: +36-20-777-1165
E-mail: magneter.haz@gmail.com
Továbbá közvetlen értékesítési kapcsolat:
Bokk Zoltán +36 20 440 8000, Lencsés Gabriella +36 20 9757 600, Erdős László Telefon: +36 20 9253 428