
Tisztelt Erdős Úr!
Lassan egy hete, hogy használjuk a Magnetert. Nincs nap, hogy ne emlegetnénk Önt hálával és szeretettel. Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor Önt láttuk meg az ajtóban. Személyesen hozta el a készüléket. Ámulatunk fokozódott a közvetlenségét tapasztalva. Rendkívül szimpatikus volt, hogy a más cégek által gyártott és szóba került készülékeket nem szólta le,nem mondta, hogy az Önöké az egyetlen, a mindenható. Lehetőséget kínált a visszavásárlásra, ha nem lennénk elégedettek az eredménnyel.
Listával készültünk, hiszen a férjemnek annyiféle baja van. Mindegyik kérdésünkre türelemmel válaszolt. A férjem csípője, amit ittléte alatt "megkovácsolt", a csuklója, ami nem mozgott, napokig fájdalommentes volt. Hihetetlen volt az a pozitív gondolkodás, ami Önt körbevette, ami ránk is átragadt.
Öt napja rendszeresen használjuk a készüléket. Mindhárman.
Az egyetemista fiam a Vitalitás CD után sokáig fent tudott maradni, reggel frissen ébredt.
A férjem néhány izületeire szóló kezelés után az eddig egy-két pihenéssel megtett sétautat megállás nélkül legyalogolta, egy kicsit frissebb tempóban. Nem jöttek elő azok az iszonyatos fájdalmai, amikkel eddig küzdött. Hosszú ideje nem tudott lábujjhegyre állni, most sikerült neki. A Tüdő program pár napos használata után a nehézlégzése mérséklődött, a hangja hallhatóbb, nem olyan hurutos, mint előtte.
Miután ittlétekor az én vállamat is kezelte, napokig nem volt gondom rá. Miután jelentkeztek újra a fájdalmak, a reuma lemezt használtam rá, és a kellemetlenségek csökkentek.
Eddig rendkívül pozitívak a tapasztalataink, pedig még minden CD-t nem is tudtunk használni.
Ittlétekor megnézte a hálónkat, sajnos rossz helyen van a fekhelyünk. Beszéltünk a két aurapajzs megvásárlásáról, amit sajnos most egyéb fennforgások miatt el kell egy időre halasztanunk, de nem tettünk le róla.
Nagyon köszönjük kedves szavait, amit a családunkról írt, valóban így van. Ha nem szeretnénk egymást, semmire nem mennénk.
Üdvözöljük Önt szeretettel: Kalász Béláné és családja
![]()
Kedves Látogatónk!
Ha ez a téma mélyebben érdekli, regiszt-ráljon Magneter-klubunkba. Rendszeresen tájékoztatjuk a legfrissebb eredményekről.
A regisztráltaknak most postán elküldjük a
Hogy régi klubtagjaink se essenek el ettől a lehetőségtől, számukra is biztosítjuk a klubkártya igénylés lehetőségét.
Legyen mindig egészséges!
Magneter Vitalbalancer Csapat
A kockázatokról olvassa el a kezelési útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
Életvirág Ház
1143 Budapest, Hungária krt. 69.
Ügyfélszolgálat: +36-20-777-1165
Lemezrendelés: +36-20-777-1165
E-mail: magneter.haz@gmail.com
Továbbá közvetlen értékesítési kapcsolat:
Bokk Zoltán +36 20 440 8000, Lencsés Gabriella +36 20 9757 600, Erdős László Telefon: +36 20 9253 428