Felhasználói tapasztalatok

" Több, mint három éve költöztünk új lakásunkba, ahol 10-12 óra alvás után is többször kimerülten ébredtem, gyakran fájt a fejem és rossz volt az általános közérzetem. Két hónapja tudtam meg, hogy két Hartmann vonal kereszteződésében fekszem. Mivel a hálót átrendezni nem lehet, elkezdtem használni az aurapajzsot. Tény, hogy azóta még a kevesebb alvás - akár a kislányom mellett - is sokkal pihentetetőbb. Nincs szükségem a délutáni szundikra és talán a napi kávéfogyasztásom is csökkent, a fejem pedig lényegesen ritkábban fáj. Úgy tűnik a pajzs segített ezen a problémán."

Csatlós Norbert